Bozda vs. Gourmet Cicukák 1000:1



Otthon hagytam az élettársamat, I. Tányéros Bodza úrhölgyet.  Szerencsére tudom, hogy állatszerető unokahúgom, Reni vigyáz a jólétére. De így is mérhetetlen űr van bennem. Olyan berögződött rutinunk volt, hogy ezt még itt sem tudom levetkőzni magamról.  A szürke kötős kardigánom például most is úgy rakom le a székre, hogy a kötőt felhajtom először, mert Bodzi mindig játszani kezdett vele. Vagy a táskák, nylonszatyrok mindig először a földre kerülnek, hogy bele tudjon mászni a lelkem. Vagy hogy úgy járok-kelek a lakásban, mint egy öregasszony, csoszogva, nehogy a lábam alá kerüljön az én kis macskanőm.
A ruhákon lassan elfogynak a Bodziszőrök sajnos, de azért velem van. Az utolsó este készített videót minden nap megnézem, ahogy az ágyban körbe-körbe járkál körülöttem, és Rááázik (olyan mintha ezt nyávogná). Minden este megnézem. Meg a monitoromon is ő van, a telefonok főlapján is. Mindenhol.
 
De itt is vannak ám cicukákok. A sors ideküldte őket, és azt hiszem jobb, ha ezt nem verem nagydobra, de naponta kimegyek, és spanolok velük. Persze most már visszajáró vendégek lassan, mert mindig valami kerül a kezembe, ha kiruccanok a ház elé. Van egy hatalmas fekete, ő Lucifer (legalábbis én mindegyiknek adtam fantázianevet, mert hát mégiscsak élőlényekről van szó, és bemutatkozni nem akartak). Aztán van két vörös: az egyik teljesen vörös, a másik egy hatalmas fehér-vörös foltözön. Ők Garfield és Szerafina. És van még egy fekete-fehér-vörös kombinácójú is. Véleményem szerint ilyen sokszínű egyéniség csak Kozmosz lehet,így ő ezt a nevet kapta.
Szóval ők a négy lókötőm. Titkos akciókat hajtok végre, hogy megsimogathassam őket, de egyenlőre a fizikai kontaktus abban merül ki, hogy ők jönnek, leülnek a ház előtt valahol, én meg adok szalámit, kolbászt. Merthogy először kenyérkével, tésztával próbálkoztam, de azt hiszem, nem vagyok egyedül ezzel az etetéssel (ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy mindegyik legalább 6 kiló) és ezek a kis bestiák figyelemre sem méltatták a tésztámat, meg a rizsemet. Úgyhogy be kellett vetnem a nehéz tüzérséget, a húst. De még ebből is válogatnak a kis mocskok. A főzni való kolbász például nem kell.
Szóval van négy gourmet macsekom, de jobban örülnék, ha a saját kis igazi ínyenc, Royal Canin zabáló kis transzveszcicám lenne itt velem, és bujkálna a paplan alá, vagy az ablakpárkányra.
De ha nincs ló, jó a szamár is alapon, most beérem velük. Az biztos, hogy a következő időszakot már csak Bodza társaságával vagyok hajlandó végigcsinálni. 
A lányom nélkül soha, mondja a könyv címe. És igaz is. A hiánya kézzel fogható, vagyis nem fogható sajnos. Hiányzik a simogatása, a hideg orrának a bökdösése reggelente, az esti dagasztása, vagy az ágyon hagyott pöttyök a lába nyomától.
Hiányzik a cicukám.

Vasárnapok


 Ma is jól telt a nap. Reggel főztem, aztán ebédeltünk, és útra keltünk Helmondba várost nézni. És az este további részében tévéztünk, pihiztünk. Egy normál vasárnap, de azért mégsem olyan, mint otthon, hiába próbálok mindent rekonstruálni. Otthon normál esetben 11-kor megriadok, összekapom magam, és fél 12-kor édes jó anyukámnál vagyok. Iszunk egy kávét, elszívunk egy cigit a „klubban”. Aki volt már nálunk, az tudja, hogy a klub nálunk a padlásfeljáró. Legoptimálisabb esetben is 4 csak személyes. Egy ember ülhet a szennyes ruhatartón, ami igazából a legelőkelőbb hely.  Aztán a többiek a következőkből választhatnak: mosóporos doboz, megágyazva egy törölközővel, vagy az ásványvizes hatos palackok teteje. És az utoljára érkező állhat a bejáratban. De mi nagyon szeretünk itt bagózni.
Igazán sok mindent beszéltünk már meg itt a klubban. Az élet nagy dolgait, vagy épp az apró mindennapokat. De az biztos, hogy ha beszélni tudna, sok dologra fény derülne.:-)
Na de vissza a vasárnaphoz. Szóval a klubozás után megterítünk. Mindenkinek van saját ovis mélytányérja, saját finom (nevessetek csak: alumínium) kanala, és saját pohara. Ebből nem engedünk, meg a megszokott helyekből sem az asztalnál. Anyu k…va forró levest produkál, amiért apu régen hangoskodott, hogy szépen mondjam, de most már úgy oldja meg ezt a problémát, hogy később érkezik az asztalhoz, amikor már legalább negyed órát tudott a leves hűlni. De egyébként anyu mindig azzal védekezik, hogy „én csak friss ételt adok elétek”, viszont ezt egy 150 fokra való mikrózásnál is előadja. A kívánságlistán nekem a következők állnak mindig: májgombóc leves, paradicsomleves, tárkonyos leves.
Aztán jön a második, amit előtte való nap telefonon biztos leegyeztettünk, hogy kinek mi a kívánsága, de ettől még nem biztos, hogy az kerül az asztalra. Mert lehet, hogy este anyu valamit látott az újságban, vagy reggel ihlettel kelt.  Közben jön a „hol a poharam”, „én sima vizet kérek”, „én kólát”. És anyu mosollyal, és szeretettel rohangál körülöttünk. Na, ez például hiányzik, hogy úgymond ki voltam szolgálva minden egyes hétvégén. Itt a kívánságlista egyébként főleg a stroganof
(worchesteres szószban sült csirke neve nálunk), néha kifejezetten rizibizis valami, vagy tejszínes hús.
Régen elmosogattam, de mióta felújításra került a konyha, és kapott egy mosogatógépet is, azóta már erre sincs szükség.  Anyu következetesen bepakol a gépbe, és aztán jön a süti, kávé, A süti általában valami újítás először, aztán pedig hetekig ugyanannak a tökéjre fejlesztése, azaz a negyedik héten szólni kell, hogy most már jó lenne valami mást enni. Akorr jön egy újabb újítás, és annak a megunása. De a kedvenceim: tiramisu, meggyes pite hihetetlen mennyiségű meggyel, ami mindig kevés, zserbó, kókusz kocka.
És aztán jön a nagy kajálás utáni pihenés, a szülői ágyon való kuporgás. Ugyanis a cigi után hárman szoktunk osztozni a számomra egyébként is kicsinek számító 1,60-as ágyon. Általában én érkezem később, így én már csak középen kapok helyet, tehát akármerre fordulnék, egy-egy családtag tuti a fejembe alszik. Anyu ehhez is szolgáltatja mindenkinek a saját kis takaróját.
Nézzük a hülye sorozatokat, tesóm kapcsolgat (Szívek szállodája, Pletykafészek, Dawson és a haverok volt ált a repertoár), közben anyu kérdezget, mi meg néha-néha válaszolunk a hihetetlen érdekes filmek közepette és jókat kuncogunk. És három óra múlva elhagyjuk a bázist tele kosarakkal, mert ahogy megérkezünk, anyu már rakosgatja a savanyút, lekvárt, aztán ebéd után a leveskét, másodikat és a sütikét.
Nem is értem, hogy lehetünk ilyenek. Jövünk, eszünk, és megyünk. És olyan sokszor elfelejtjük kimondani, hogy köszönöm, mert természetesnek tűnik. De köszönöm, hogy olyan sokszor finomakat ehettem, az asztalnál nevethettem, vagy épp veszekedhettem (mikor melyik). És köszönöm, hogy ha már 10 éve nem is lakom otthon, de még mindig teljesen természetes lehet, hogy vasárnap HAZA megyek.

Unalom, az nincs

Ma azt beszéltük, hogy valahogy nincs unalom az életünkben. Csak az elmúlt pár napot mesélném el.
Első vicces dolog, hogy van egy púp a homlokomon. Takarítottam, és útban volt a tévé sarka. Erről ennyit. Utoljára kb. tizenévesen volt púp a fejemen.
Aztán jött a délután. Geri Kivételesen nem túlórázott, így három után bementünk az ING Bankba, hogy csináltasson egy bankszámlát.
Csak egy kis mellékes, ami későbbiekhez infó: Útban a város felé megállapítottuk, hogy a korábban már egyszer lyukas kipufogóm valószínű megint lyukas, mert kicsit rally-s a kocsi hangja. 
Megcsináltattuk a számlát, ami kb. 20 perc alatt kész volt. Kezébe nyomták egyből a bankkártyáját is, így tényleg mindent elintéztek 10-ed annyi idő alatt, mint nálunk.  Én is tudtam felvenni itt pénzt, ami megnyugtatott, mivel pár nappal ezelőtt a Lidl-ben nem sikerült a kártyával vásárolnom. Ettől kicsit izgultam, de Szandi otthon mindent megtudott a kártyámról a bankban. Gondoltam, majd ma hátha.
 
Hazafelé be is mentünk a Lidl-be vásárolni.  Ma ki  is derült, hogy máshol tudom használni, csak a Lidl hátrányos megkülönböztetésben részesíti a mastercardot, mivel csak maestro-val lehet itt fizetni. Így a kártyaprobléma meg is oldódott.
A vásárlás után hazaindultunk, és egyszer csak egy nagy durranás jött a kocsi hátsó feléből. Leszakadta a kipufogónk. Hazamentünk kemény WRC hang kíséretében, és nekikezdtünk a szerelésnek. Kocsi emelőre, kerék le, és lássuk, mint tudunk mi ketten csinálni. Szerencsére én imádom apu jóvoltából az ilyen feladatokat, így 

Gergő kezdeti feszületét a vigyorgásom, és fényképezgetésem is oldotta. Jött is, hogy "Hamuzzá már papónak" (aki nem értené, nézze meg a youtube-on a Hadházi disznóöléses előadását). Én meg úgy csináltam, mintha valami nevezetességet látnék, pedig csak egy férfi feküdt a kocsi alatt. De hát szeretem az ilyen férfias látványokat. A végén én is a kocsi alá kerültem, és közös erővel sikerült a hátsó dobot leszerelnünk, ugyanis elrohadt és eltört a kipufogó, így le kellett szedni. Nagyon sokat nevettünk, és azóta is, ugyanis Gergő rendszeresen élvezkedik a tuning verdával, mint egy 17 éves, brüngeti, hogy a hangra felfigyelnek az emberek.
Aztán este megpihentünk a nagy izgalmakra, és egyszer csak Gergő közölte,hogy baj van,mert a háromszor műtött sérvénél a seb ki van dagadva. Egyből orvos telefonszám, kórház telefonszám, közben jegelés.

Reggelre (vannak még szerencsés dolgok is) megjött a TB kártyája, így szállítunk is a kocsiba és mentünk a Kórházba. Ott egy nővérke közölte, hogy menjünk el a háziorvoshoz, mert az olcsóbb mulatság, és meg is mutatta, hogy hova kell menni. Meg voltunk lepődve, mert senki nem volt a kórházban. Olyan volt, mint egy kísértetház, tényleg senki nem volt ott. De aztán megértettük. Mert mindenki a háziorvosnál volt. De így is egy óra alatt végeztünk. Szerencsére kiderült, hogy valószínű valamit a hasával emelt fel, és az megütötte a seb környékét, azért volt feldagadva. 

Azért még most is jegeltük kicsit. De már leapadt a pukli, úgyhogy megnyugodtunk.
Szerencsére most már ő is kezdi átvenni a felfogást tőlem, hogy lazábban kell venni a dolgokat. Mindenre úgysem tudunk felkészülni, de mindig mindent meg fogunk oldani. Elég talpraesettek vagyunk ahhoz, hogy a problémát megfogjuk akkor és ott, amikor ténylegesen baj van. Én pedig tanulom tőle, hogy azért legyek mindig kicsit résen. Szóval nincs unalom, de van fejlődés. 

És különleges ajándékok is vannak. Gergőnek meséltem, hogy nem szeretem a vágott virágokat, így elég nehéz engem meglepnie a chipsen és a lidlis m&m-en kívül bármivel is. De ötletes a lelkem, müzliszeletekkel teli dobozt kaptam ma.Így díszítve.
Imádom:-) Az asztalra tettem, mint egy virágot.

Beköltözés

Végre úgy érzem beköltöztünk. Én legalábbis a 40 nm-es lakás minden egyes szegletét elfoglaltam. Nem is értem Gergő hogy bírja szó nélkül, bár a héten annyit dolgozott szegény, hogy szerintem mikor hazaért elég volt neki a tudat, hogy vagyok és kaja is van, és már ettől elégedett volt, és körbe sem nézett.

Én azért a mai szokásos takarítást követően megörökítettem nektek, hogy mi minden van ebben a kis kéjlakban.
A nappali egyik szegletét kineveztük számítógépsaroknak. Ez abban nyilvánul meg, hogy két laptop és egy személyi számítógép foglalja el a kanapé egyik sarkát. Ezt kiegészíti a sok telefontöltő, laptop töltő, fényképezőgép kábel, hangszóró huzal.

Csak hogy következetesen haladjak a lakás egyik részéből a többi felé, itt említeném meg, hogy világ életemben akartam egy olyan nagy ablakot, aminek a lakás belseje felé akkora párkánya van, hogy ki lehet ülni.  Az amerikai romi filmekben mindig, ha szomorú a lány, fogja a forró itallal teli bögréjét, a vastag zokniját, és kiül az ablakban lévő párnákra, és onnan nézi a hóesést. Nincs hóesés, nincs Amerika, nincs párna az ablakban, de van vastag zokni, és forró ital. És én már ettől boldog vagyok.
Na de haladok tovább. A nappaliban van egy síkképernyős tévénk, amin holland felirattal nézem az angol műsorokat, de a tetején ott bámészkodik az én Magyar, Váci Vigalomból szerzett szivárványcsíkos cicukám, zsebében egy egérkével.

A nappali egyik kedvessége még, ami a kéjlak hangulatot a tigriskanapé (tudom,már unjátok, de nem bírok napirendre térni vele) mellett a kandalló. Na hát, a párkánya már tele van illatosító gyertyákkal és illóolajokkal.

A konyha fullon a cuccaimmal, csoda, hogy az ajtókat még be tudom csukni. De ami az igazi beköltözéshez elengedhetetlen, és egyéniségem részét képezi (itt köszi még egyszer Frodónak a frappáns ajándékot), az első hűtőmágnesem itt Hollandiában. Egy Magyarország mágnes a páraelszívót díszítve.

Nem is tudom, hogy hol folytassam, de talán jöhet a füri, mert a háló nagyobb falat. A füriben mi szarunk New Yorkra, vagyis a wc ülőke New Yorkos. Ez Gerinek (aki Amerikabuzi) egyből jókedvet okozott. Ezen kívül a beköltözésem jeléül mérhetetlen wc-papírt, papírzsepit, törlőkendőt halmoztam a trón köré, és a mosdót is megpróbáltam a piperecuccok garmadájával befedni. Majdnem sikerült, de azért még eredeti funkcióját is tudja teljesíteni.

És akkor jöhet a háló.  Valamelyik nap mondtam Riának, hogy mégiscsak igazi nő vagyok, mert egy hímnőstény ennyi ruhát biztos, hogy nem halmozna fel. Az egy dolog, hogy amíg Geri szekrényét átjárja a friss szellő, addig az enyémbe benézni sem tud. De azonnal elfoglaltam a másik polcot is, és még így is a narancssárga bőrönd is tele van. Az akasztós cuccaim pedig már csak az ágytámlára fértek rá. Szóval a háló inkább gardrób, amibe mi is beférünk aludni.

És ezzel azt hiszem végére is értem ennek a hatalmas lakásnak, és a beköltözés történetének.
Képek

Nyelvtanulástól világmegváltásig


A levél végére a címet is megértitek. De egy kis segítség: Gergővel szoktunk „világmegváltó” beszélgetéseket végrehajtani, főként éjszakákba menően. Aminek a lényege az, hogy jobbá tesszük legalább gondolatban a világot.

Azon gondolkodtam ma, hogy lehet, hogy nem is kör e-maileket kellene írnom,hanem egy blogot. Így azokat megkímélem a kéretlen leveleimtől, akik a cserfes csacsogásomra nem kíváncsiak, viszont azok, akik rám érnek, és a gondolataimra, azok bármikor ránézhetnek néha-néha a blogra.
De még csak ötletszinten vagyok meg ezzel, és a mai téma nem is ez.

Azért kapcsoltam be újra a gépet, így éjfélhez közel, mert Én a német nyelvtudásommal ma úgy döntöttem, (meg Gergő be is kapcsolta a tévét) hogy angolul fogok, holland felirattal tévét nézni. Ugyanis itt nagyon kényszerítése a nyelvtanulásnak, hogy a tévében úgy mennek az adások, hogy angolul vannak a műsorok, és alatta holland a felirat. Mivel a holland igazán hasonló a némethez is, ezért egész jól lehet érteni a feliratokat. Így az angol is ragad rám, meg a németet is frissítem, és a holland olvasási tudásom is fejlődik. Nagyon-nagyon sok szó hasonlít a némethez, bár kiejtésben, és írásban más. Pl zoeken a keresni, ami németül suchen, vagy pl a jó napot: Guten tag, hollandul goeden dag és még sorolni tudnám holnapig. A lényeg, hogy logikusan ki tudom következtetni, ha nem is értek tökéletesen mindent, hogy mit akarnak mondani. Ezek után nem is értem, hogy hogyan van az, hogy németül igazán kevesen beszélnek. Nem baj, én megértem a krákogós németre hajazó hollandot.

A lényeg, hogy a tévé elé kerültem. És nem is én lennék én, ha nem barangoltam volna addig, amíg a T5 Csatornán meg nem találtam egy olyan dokumentumfilmet, ami egy lányról szólt, aki két évvel ezelőtt balesetet szenvedett, és így a felső testén a bőre kb. 90%-a leégett. Látszott a lányon, hogy két éve egy igazán csinos, mutatós lány volt.  Formás alak, hosszú szőke haj, kék szemek, és égett arcán még most is látszott, hogy nagyon bájos lehetett. Azt kezdtük el beszélni, hogy neki igazán volt mit vesztenie. Mert hát mi van akkor, ha egy kevésbé csinos lány, aki után eddig sem fordultak meg soha az utcán, bőrhibásan éli tovább az életét? De ez a lány, aki utána biztos hogy még most is füttyögnek az utcán, ha hátulról látják, biztosan érzi a különbséget a két évvel ezelőtti életéhez képest. Mert szerintem azt a döbbenetet senki nem tudja lemosni az arcáról, amikor ez az arc visszanéz rá.

Több hasonló élettörténetet is bemutattak, de azért ő volt a főszereplő, mert annak ellenére, hogy ilyen szomorú, és hihetetlen fájdalmas, lelkileg teljesen fojtogató balesetet tudhat maga mögött, felállt, és egy Alapítványt hozott létre sorstársai részére. Feltételezem, a célja ezzel az volt, hogy a hasonló eseményeken átment személyek életét megkönnyítse. Lelki tanácsadáson kívül megpróbál segíteni a sminkelésben (szájkontúr tetoválás, műszempilla felhelyezés, hegek alapozása). Megpróbál segíteni abban, hogy sorstársai más dolgokra összpontosítsanak: öltözködés, hajhordás, amivel kompenzálni tudják valamelyest az arcukon éktelenkedő hegeket, bőrhibákat.

És persze, miközben ezt angolul hallgattam, és kiegészítettem a lyukas részeket a holland feliratból kikövetkeztetett német nyelvtudásommal, addig pörgött az agyam, hogy vajon én mit tennék. Kemény, határozott nőnek vallom magam. Mindent megoldok mindig, nem nagyon van lehetetlen a szememben. De nem tudom, hogyan élném meg, ha a védjegyem, az első benyomást hozó, az első mosolyt adó arcom megégne.

Minden nap azon kapom az embereket, hogy a mosolyomra mosollyal válaszolnak. Biztosan köszönhetem ezt annak is, hogy barna meleg szemeim vannak, de azért mégis az arcom, a megjelenésem az, ami alapján szimpatikussá válok az embereknek. És mi lenne, ha ezt elvennének tőlem?  A mindennapi életem, az üzleti kapcsolataim építése mind-mind kudarcba fulladna.  Gondoljunk csak bele, hogy milyen gonoszak az emberek, milyen előítélettel vannak mások, a másság iránt.

Hallottam már meleg ismerősömet szomorúan érvelni, hogy miért nem vállalja fel, hogy meleg. Mert nem biztos, hogy mindenki elfogadná, és ez hátrányára válna az üzleti életben például. Pedig párkapcsolatban élt. Senkire nem jelentett „veszélyt”. Vagy végig kellett néznem, ahogy a barátnőmet egy gyenge elméjű (hozzáteszem diplomás tanár, aki gyerekeinket tanítja) lecigányozta úgy, hogy erre semmi okot nem adott, mert rendes, dolgos, példaértékű családban él.
Vagy be kell valljam azt is, hogy van olyan ismerősöm (nem értek elveivel egy percig sem egyet), aki kötőszóként használja a zsidót, ami az én szótáramban egy vallási hovatartozást jelent, és nem horogkeresztet és nem gyűlölködést. Arról is beszélhetnék, hogy a keresztfiam kb. két éve (13 évesen) mesélte egy beszélgetés alkalmával, hogy azért mert az egyik kezén nincsen csak két ujjacska kicsúfolják, és a lányok el-elhúzódnak tőle. Sosem fogom megérteni.

De sajnos nem mindenki olyan mint én. Nincsenek az agyamban és a lelkemben vallási, nemi, meggyőződésbeli hovatartozások. Csak ember van, és mind egy nyelvet beszélünk. Mind ugyanúgy boldogságot és békét keresünk.

És úgy hiszem ahogy eddig is, most is úgy fogom élni az életem, hogy belül legyek szép, és értékes. Mert a mosolygós szempárt, a feszíteni való melleket, a puha, hamvas bőrt bármikor elveszíthetjük, de benső békénket, melyet sugárzunk szerte e világon a környezetünknek, azt sosem vehetik el tőlünk.

Remélem senkit nem untattam, és gondolatokat indítottam meg, ha másról nem is, de arról igen, hogy  a lelkem megérdemli-e a szereteteket. Én mindenesetre ma is megpróbáltam megváltani a kanapén ülve a világot. 

Puszi
Judy

Egy hét után

Gondoltam beszámolok az elmúlt hetemről.
Eddig minden jó, bár van ami nem a terveknek megfelelően alakul (pl netet csak holland számlával lehet intézni, és számlát csak adószámmal, az pedig jövő héten jön meg). De azért van net, így tudok kommunkálni, csak nem napi 24-ben.
Híven magamhoz azért, amit engedett, hogy Gergő majd minden nap dolgozott, azért útra keltünk. Voltunk Udenben, Eindhovenben, Oss-t már kívülről fújom. Ma voltunk Nijmegenben, ami elvileg a legrégibb Holland város.
Nagyon édes, a facebookra raktam fel képeket, ezeket lehet nézegetni.
Ma carneval volt a városban, és mindenki be volt öltözve, énekeltek, nem számított hogy szemereg az eső.
Az első benyomás még mindig él a hollandokról, hogy korrektek, rendesek, segítőkészek. De tényleg előzékenyek úgy közlekedésben, mint a mindennapi életben. Viszont amennyire „kocka” a mindennapjuk, épp olyan a lakhelyük is. Főként az autópályák mellett laknak, és minden, de minden ugyanolyan, leszámítva a belvárosokat. Értékelem már most Magyarországban a színes házakat. Mert ha egyformák is, de legalább színükben különböznek. Itt a téglás házak a menők, és van barna, meg szürke. És mily meglepő, az utcák is macskakövesek. Barnák vagy szürkék.
Egyébként az idő olyan, mint angliában. Napfényből nem merítek energiát az biztos. Egy kis szűrt napsütést leszámítva felhős legtöbbször az ég, és szemerkél az eső. De épp csak annyira, hogy a frissen belőtt haj kicsit plötyi lesz, de meg nem ázol.
Meg kell cáfolnom, hogy nincs függöny, mert változó. Van ahol egyáltalán nincs, van ahol füstös matrica van a felén, van ahol pálcikás függöny van, és van ahol 70-es évekből maradt függönyorgia látható.
Az emberek viszont nem bámulnak. Sem át a kocsiban, sem be az ablakon. Mindenki hagyja a másikat. Nem nézi, hogy mi van a kosaradban, és nem érdekli, hogy milyen autóval vagy. Ja, az autók mind-mind középkategóriásak. Egy-egy kiemelkedő példányt láttunk csak. De a yaris, toyota, polo dívik a legjobban.
A mindennapi élet ugyanannyiba kerül, mint nálunk. Mostmár végigjártuk az összes boltot. Aldi, Lidl, Mete, Alrfed heil. És nagyjából ugyanolyan áron van minden. Netet is kb. ugyanúgy lehet kapni, és a telefondíjak is ugyanannyiba kerülnek, mint otthon.
Viszont voltam pl. adószámot igényelni, és a srác közölte, hogy ha egy év múlva is itt vagyok, jöjjek vissza, vagy ha gyerekem lesz, vagy ha a minimálbér alatt keresek, akkor is keressem, mert támogatás jár: gyerekre, szállásra, utazásra. És a minimálbér 1550 euro, azaz kb. 500 ezer forint.
Szóval értem, hogy miért olyan nyugodtak, miért nem sietnek sehova. Persze a legális Cafe-shopok is biztosan segítenek a nyugalomban. Ugyanis nem tudsz úgy végigmenni az utcán, vagy akár egy kereszteződésben bekanyarodni, hogy valaki elmegy melletted, és ne legyen fű szaga, vagy a kocsiból a szomszédban ne szállna ki a füst. Azt hiszem passzív használók vagyunk mindannyian, mert annyian szívják itt a Gandzsát. És nem csak a mi vagy fiatalabb korosztály…simán  egy 45 év körüli nő, a zebránál állva. Inni viszont nem nagyon láttam senkit. Részeget egyáltalán. Biciklist viszont annál inkább. Esőben, hidegben, ezek mennek rendületlenül.
Az időjárás itt senkit nem érdekel, vagy a lelassulástól nem veszik észre. Nem láttam még esernyőt használni senkit például.
Ja, ma láttunk piros lámpás házat, és cafe-shopot is megnéztük…kívülről persze.A malmon és a tulipánon is túl vagyunk Muci, úgyhogy már csak a fapapucsot kell felkapnom, és abszolváltam, amit látni kell Hollandiában.
Azért abban nem vagyok biztos, hogy örökre itt akarok maradni, de azért, hogy ezt a mentalitást, a Nyugatot megérezze az ember, mindenképpen jó volt elindulni De azt beszélgettük Gergővel, hogy mostmár megindultunk, és innen miénk a Világ. Oda megyünk, ahova csak akarunk, és azt tapasztalunk meg, amit csak be bír fogadni a szervezetünk.
Hát most így hirtelen ennyi jutott eszembe.

Második benyomás



 Gondoltam, hogy kicsit részletesebben írok mint tegnap. Tegnap kicsit le voltam pukkanva az úttól, de már kialudtam magam.
Tegnap berendezkedtem fél perc alatt. A szobát egyből kétszemélyessé rendeztük, minden tele lett női piperékkel, ruhákkal. Aztán nekikezdtem a konyha rendbetételének. A két fiú, aki még a lakásban van (egy magyar 10 évet főiskolára járó emo és egy szlovák Némabob) abban fogadtak, hogy mikor kezdek el takarítani. A magyar nyert a 10 percre tippelve. Mára mondanom sem kell a konyha is tele fűszerekkel, meg mindennel. Tegnap milánóit dobtam össze. A fiúk csorgatták is a nyálukat. Ma pedig kínai édes-savanyús rizseshús volt a menü. Szóval az biztos hogy éhen nem fogunk halni.

Reggel megriadtunk. Vagyis 10-kor. Utána kis készülődés után nekiindultunk még egyszer a városnak. Jaaaj, hát ez az én helyem. Mindenhol téglával kirakott kétszintes sorházak, és az utolsó utca éppolyan tiszta és rendes, mint a sétálóutca. Vasárnap minden zárva van, így tényleg csak bóklásztunk, de megnéztünk mindent, hogy mi mennyibe kerül. Zsani: bőrcsizma 30 ezer, pólók-nadrágok 3-4 ezer, de semmi nem kínai, hanem minden a sportosan elegáns kategória.. Úgyhogy új desingnal megyek majd haza. Kis zakó, laza felső, szűkfarmer, nagy öv, bőrcsizma, szövetkabátok. Ezek a formák mennek. Barna, szürke, türkiz, vajszín.

Aztán megnéztük a kajákat is, minden ugyanannyi, mint nálunk. Kenyér 300 ft, tej szintén hasonló. Húsok előre pácoltak, főleg piros valamivel. Rengeteg az egészséges élelmiszer: barnarizs, teljes kiőrlésű kenyerek, csirke cuccok. De furi pl: előre csomagolt palacsinta. Ki az a hülye, aki nem tud palacsintát csinálni otthon, és 10-es csomagolásban veszi?

Megnéztük a lakásárakat is 80-400 ezer Euro között (azaz 25-120 millió között) 30-400 nm-ig minden van, csakhogy nincs lelakott, minden fullosan berendezett. A lakásokban a minimálstílus a jellemző, kockakanapéval, egyszerű énfajta konyhabútorral, de nagyon igényesen van mind berendezve.

Az emberek előzékenyek, nem bámulnak a pofádba, átengednek az úton, nem dobják el a cigicsikket. Olyan mintha mindenhol mérhetetlen nyugalom és béke uralkodna.

Nagyon tetszik eddig. Holnap első körben megyünk a T-mobilba netet intézni, és akkor már napi 24-ben leszek elérhető. Remélem meg is oldjuk holnap egyből. Ja, meg intézek egy adószámot magamnak, mert akkor minden jár, ha az van. Számlát intézhetek, albit vehetünk ki ( néztünk nagyon jókat) Húúú, és olyan bútorok vannak ingyen, és pár 10 euro-ért, hogy az én lakásom elbújhat a fenébe azok mellett.

Szóval mindenki megnyugodhat, minden jó. Csajok, készüljetek, mert amint van albi, már nézhetitek is a repjegyet, és hozhatjátok Bodzit, meg magatokat.

Puszi mindenkinek. Vigyázzatok magatokra.

Megérkeztem

Éppségben megérkeztem. az út kicsit fárasztó volt, de nagyon jól elszórakoztunk Mariannal. Reggel amikor megérkeztem, Gergő már várt. Nem tudtam aludni, ezért megnéztük a várost, elmentünk vásárolni, aztán főztem egy gyors tésztát, és itt adtam fel a napot. Most nemrégen ébredtem, de gondoltam, írok nektek pár sort.
Igazából még nincs mit mesélni. A város nagyon kis aranyos, a Lidl pont olyan, és pont olyan áron, mint nálunk, szóval nem aggódom, hogy kajára kell majd minden fizetésünk költeni.
Holnap bemegyünk Eindhovenbe kirándulni. Majd még írok.  puszi
Judy

Belekezdek...

A blogot barátaim, ismerőseim, családom részére szánom, hogy a távolból is részesei lehessenek az életemnek, és a gondolataimnak. Ugyanis vettem a sátorfámat, és elindultam Hollandiába. Innen a cím is. Összevontam a régi és az új életet. Egyenlőre Hollandia jelenti az újat, de még ki tudja, honnan fogok közvetíteni.

Akik valahogy véletlenül idevetődtek, azoknak köszönöm, hogy kíváncsiságuk miatt itt ragadnak, és szánnak az életükből, az idejükből rám egy kicsit. Jó olvasgatást, és jó szórakozást hozzá(m).

Saját bloglista