Amsterdam, a főváros


Már hónapok óta Hollandiában lakunk, és nem tudom eldönteni, hogy jól vagy rosszul tettük-e, de a nevezetességek közül mi a fővárost, Amsterdamot hagytuk a turista nevezetességek  kipipálásának végére. Valahol rossz, mert mostanra a szemünk, agyunk megszokta Hollandia tipikus építkezését, a városok felépítését, így nem jelentett lélegzetelállító látványt a főváros, ami a többi városra hasonlít, csak nagyobb. Valahol viszont nagyon jó, mivel úgy tudtunk kirándulni a fővárosban, mint a helyiek. Tökéletesen eligazodtunk a város felépítésében, a csatornaövezetben, tudtuk hol keressük a templomokat, főteret, és ettől az egyik legkedvesebb kirándulás alakult ki belőle. Hiszen helyiekként kirándultunk idegenben.


A város bekebelezését a főtérnél kezdtük, ahogy az már eddig nagyon jól bevált, és most is praktikusan bejött: A Dam Amszterdam főtere, A nyugati oldalán a Nieuwe Kerk (Új-templom) és a királyi palota megépülése állnak - a keleti oldalon a híres Nationaal Monument, vagyis Nemzeti Emlékmű, a Grand Hotel Krasnapolsky és a De Bijenkorf áruház található. 

Turista központ jellegét még jobban erősíti a teret kettévágó villamosvágány. A lárma és az embertömeg hatalmas. Igazi csomópont. Az Amszterdamba látogató turisták a legkülönfélébb utcai mutatványosokat vonzzák ide, akik túlságosan is "elszaporodtak".
Cím: Dam 1., Parkolni a Bijenkorfnál lehet, de vigyázat, 49 perc 4 Euro.

A téren található a Királyi palota vagyis a Koninklijk Paleis, ami új városházának épült a 17. században, de manapság a királyi család lakja. Jacob van Campen tervezte klasszicista stílusban, építője Daniël Stapaert volt. Palotává Louis Napoleon tette 1808-ban, amikor rövid ideig Hollandia királya volt. Belépőjegy (2012): 7,50 Euró. Nyitva tartás: 12:00-17:00. 

Szintén a teret ékesíti az Új-templom , azaz a Nieuwe Kerk

Közvetlenül a királyi palota mellett áll, ,és ”Hollandia székesegyházának" is nevezik. 1540-ben nyerte el mostani méreteit. Nemzeti hősök, költők, felfedezők vannak itt eltemetve. 1814 óta máig itt tartják az uralkodók hivatalba iktatását.
Belépőjegy (2012): 15 Euro. 15 év alattiaknak ingyenes. Nyitva tartás: 10:00-17:00.

A villamosvágányok másik felén ott áll a Nemzeti emlékmű     - Nationaal Monument

Az Amszterdam főterén álló, a háborút, a békét és az ellenállást szimbolizáló alakokkal díszített obeliszk 22 m magas; 1956-ban lett kész. A talapzatban 12 urna pihen, melyek az akkori 11 holland tartomány  talajából tartalmaznak egy keveset, a 12. urna pedig indonéz talajt rejt.
Az emberek által csak "krétának" nevezett emlékmű a fiatalok és a turisták kedvelt találkozási pontja.

Innen elindultunk a város Északi részébe:

Az első állomás mi lehetne más, mint a Vöröslámpás negyed

Lehet, hogy az amszterdamiak szexualitás terén mutatkozó liberalizmusa elsőre meglepi az Amszterdamba érkező felkészületlen turistákat, de tény, hogy ezt a városrészt mindig turisták özöne tölti meg. A Damtól keletre elhelyezkedő terület utcáinak és sikátorainak labirintusai a régi csatornák,  és az Oude Kerk magasba nyúló tornya körül futnak körbe. Főleg sötétedés után érdemes idelátogatni, akkor kezdődik az igazi élet. Rózsaszín megvilágítású kirakatokban, nem éppen szemérmeskedő pózokban üldögélve vagy álldogálva kínálják szolgáltatásaikat a hölgyek, igencsak lenge öltözetben, évszaktól függetlenül. 1996-tól teljesen törvényes a szolgálatatás. Akad, aki mosolyog, van, aki rámenősen kopog az üvegen, de előfordul, hogy csak kifejezéstelen arccal bámul kifelé a kirakaton az illető hölgy. A lányok megnézése nem tilos, de a fényképezést nem tolerálják.
Állítólag 25.000-nél is többen dolgoznak ilyen munkakörben, akiknek fele illegális bevándorló. A kis kirakatok szolgáltatásai többnyire éjjel-nappal rendelkezésre állnak.
Ezek mellett persze sok-sok vetkőző-show és erotikus kiállítás között bóklászhatunk.
A hely az azonos neműek szerelmére is ad lehetőséget. Pl. néhány szálloda csak férfi vendégeknek kínál szobát. Itt található az Erotika Múzeum a is, és a MarihuanaMúzeum is, de  a  hétöznapi emberek is itt élik mindennapi életüket. A legnagyobb ellentmondás talán az Oude Kerk kockaköves tere, ahol a templom a rózsaszín kirakatokkal néz farkasszemet. És egészen jól megférnek egymás mellett.
 A kirakatban kínált szolgáltatások 50 Eurótól vehetők igénybe.

Erotika múzeum
A vöröslámpás negyed kellős közepén, egy régi, 17. századi raktárépületben működik Amszterdam erotika múzeuma. A háromemeletes múzeumban a vöröslámpás negyed története kerül bemutatásra. És természetesen az erotika is főszereplő itt: erotikus fényképek, és művészeti alkotások tekinthetők meg a régitől a kortársig, valamint John Lennon litográfiai is.  Cím: Oudezijds Achterburgwal 54. Belépőjegy (2012): 7 Euró. Nyitva tartás: 11:00-01:00.

Hash Marihuana Hemp múzeum
Érdemes meglátogatni a Hash Marihuana Hemp Museumot is: elméleti bemutató után a könnyebb kábítószerek gyakorlati kipróbálására is lehetőség van, amelyeket egyébként a coffee shopokban legálisan is meg lehet vásárolni még (2013-tól elvileg csak hollandok vásárolhatnak). Itt látható a világ legnagyobb vízipipa-gyűjteménye.
Belépőjegy (2012): 9 Euró, Nyitva tartás: Minden nap (kivéve: április 30.): 10-23 h.

Casa Rosso: Felkapott látványosságnak számít a színvonalas, remek koreográfiájú erotikus előadásokat kedvelőknek és egy különlegesség, hogy aki akar, a színpadra is felmehet.
Belépőjegy (2012): 35 Euró ital nélkül, 50 Euró 4 itallal, Nyitva tartás: 19:00-02:00, pénteken, és szombaton 03:00-ig.

A csatornaövezet Amszterdam egyik legjellegzetesebb sajátossága. Mi is hajóra ültünk, és úgy próbáltuk meg magunkévá tenni a várost, így ülve vízen mentünk végig a következő nevezetességeken: St. Nicolas templom, Monumental torony, Oude kerk, Nemo, Pagode étterem, Arany utca
3 fő, koncentrikusan elhelyezkedő csatornát találunk: Prinsengracht (Herceg Nemek csatornája), Keizersgracht (Császárok csatornája) és Herengracht (Urak csatornája).
A Dam köré épült középkori városközpont 1600-ra kinőtte az Amstel és a Singel-csatorna által alkotott határait, ezért 1609-ben e 3 csatorna kiásását tervezte el a várostervezés a városmag köré, hogy oda települhessenek ki a gazdagabb polgárok.
A munka 1613-ban kezdődött, és 1680 körül fejeződött be; ezután a csatornák partjára folyamatosan épültek a fényűző polgárházak, ahová az Oude Zijde környéki kereskedők költöztek.
A 3 csatorna lényegesen eltérő jellegű. A legdrágább és legelegánsabb rezidenciák a Herengracht mentén épültek, így a maga idejében ez volt a legnépszerűbb. A Keizersgracht sem volt sokkal szerényebb, amellett, hogy a legjárhatóbb és legváltozatosabb vízi út is volt. A legszerényebb csatorna a Prinsengracht, itt található a legtöbb raktárépület, amit átalakítottak az idők során.
A fő csatornák egyenként kb. 3 km hosszúak, de végigjárni egyiket sem muszáj, hiszen közel vannak egymáshoz, és a mellékutcákon könnyű átmenni egyikből a másikba. A kisebbekkel együtt összesen 160 csatorna hálóz be kb. 8 km2-es területet, és 600 híd segíti a száraz lábbal való átkeléseket. A grachtok látványa a velencei lagúnákat idézi, ezért is nevezik Amszterdamot "észak Velencéjének".
A Singel nevű csatorna korábbi, mint 3 szomszédja, nem is tartozik a csatornaövezethez, még ha közelsége miatt sokan így is gondolják. Itt vonul végig az óváros és a csatornagyűrű határa. Régebben műhelyek és raktárak szegélyezték.
Érdemes befizetni egy szervezett útra, melyek a Főpályaudvar elől indulnak, Belépőjegy: kb. 8,5-13 Euro fejenként.

Nem siettünk, de mindent láttunk, amit tervbe vettünk, persze nem mindent,amire lehetőségünk lett volna. De jól éreztük magunkat, helyi turisták voltunk. És a nap is sütött, 23 fok volt. Kérhettünk volna ennél jobbat a felhő és szemerkélő eső orszábában? Persze, hogy nem. 
Lehet, hogy még folytatjuk is....:-)

Hollandiai hírek

Nem csak nálunk vannak az embereket felháborító törvények, döntések, ezért gondoltam megosztom veletek, hogy itt Hollandiában mik a "legnagyobb gondok" az elmúlt két hétben, csak úgy összehasonlításképpen:

1. Május 1-től  új kábítószer-kereskedési törvény van életben, amely értelmében nem szolgálhatnak ki nem Hollandiában élő külföldieket. Egyelőre az országnak a belga és német határral szomszédos tartományaiban érvényes a tilalom. A kábítószert legálisan árusító coffee shopokban csak helyieket szolgálhatnak ki, és azokat is csak nyilvántatásba vételüket követően, akik persze nem kívánnak nyilvántartásba kerülni, ezért a két városban a legtöbb coffee shop zárva maradt, mert senki nem regisztrált, vagyis nem szolgálhatnak ki senkit legálisan. Az ország többi részében 2013-tól lép hatályba a törvény, amellyel a kormány a sok rendbontáshoz vezetett drogturizmusnak akart véget vetni.

2. Szeptember 12-én kerülhet sor az előre hozott parlamenti választásokra Hollandiában, ugyanis közel két hete lemondásáról döntött a holland kormány, mivel előtte való hét végén eredménytelenül fejeződtek be a tárgyalások a kisebbségben lévő kormánypártok és eddigi külső támogatójuk, a szélsőjobboldali Szabadságpárt között a szükséges további költségvetési megtakarításokról, ami az egyik legkeményebb gazdasági szigorú ország AAA hitelminősítésének visszaesését befolyásolhatta volna. Hollandiában egyébként az elmúlt tíz évben négyszer tartottak általános választásokat, de egyetlen kormány sem tudott négy évig megmaradni. Tehát már tudják, hogy mi ennek a gördülékeny menete.

3. Kérdéses, hogy Hollandia képes lesz-e a költségvetési deficitet a GDP 3 százalékára leszorítani az új európai fiskális paktum előírásainak megfelelően. Az Európai Bizottság arra mutatott rá, hogy Hollandia tavaly ősszel maga szorgalmazta a 3 százalékos szigorú határ elérését, ezért Brüsszel ragaszkodott ahhoz, hogy Amszterdam május 1-re terjesszen elő deficitcsökkentési programot. Az AAA hitelminősítést megtartotta eddig az ország.

4. Hollandia új romániai nagykövete hónapok óta vár arra, hogy átadja megbízólevelét Traian Băsescu román államfőnek, aki diplomáciai források szerint azért várakoztatja a diplomatát, mert Hága akadályozza Románia schengeni csatlakozását. Adok-kapok itt is van.

És nem találtam több égbe menő hírt. Őszintén nem!

Saját bloglista