Milyen aljas külföldön sajátjával a magyar

Sajnos azt kell, hogy mondjam az elmúlt két év tapasztalata alapján, hogy szégyen, hogy hogyan képviseljük magunkat mi magyarok külföldön.

A munkahelyemen „szerencsém” volt két magyar főnökkel is együtt dolgoznom. Az egyik jobban féltette az állását, pozícióját mint a másik.  Megfélemlítéssel mindkettő jól megtartotta azt.
Egyikük úgy intézte az állása megtartását, hogy csak olyanokkal vette körbe magát szakmailag, akiknek nem volt hasonló végzettségük, és szinte nulla nyelvtudásuk, így esélyük nem volt magukat bármilyen módon is megvédeni a főnök negatív viselkedésétől.
Ha pedig mégis értelmes ember került a rendszerébe, akkor azt vagy addig kínozta, míg félelmet nem keltve behódoltak, vagy aki mert saját véleményt formálni, azt kirúgta.
A másik szimplán csak nem bírt a feladatával és az osztrák/német főnökséggel megbirkózni, így végül felmondott.

Folyamatosan azt tapasztaltam a munkahelyünkön is, hogy a magyarok aljasabbak, mint bármely más nép. A szlovák, szerb, lengyel a sajátját nem bántja, inkább másokat próbál meg kipicsázni. A török, szír csak végzi a dolgát, és ha hagyják, akkor nem árt neked. De vigyázz, ha aláteszel, mert az iszlám átok elég mérges. De a magyar a legalja. A saját fajtájának tesz alá ahol csak tud, és mégcsak nem is vár el érte előléptetést vagy bármi pozitív dolgot. Szimplán élvezetből teszi. Apró példák: konyhás beköpi a magyar mosogatót az osztrák főnöknél, hogy a legkeményebb munkanapon nem volt idejük az fakanalakat újramosni (semmi bajuk nem volt előtte sem). És hasonló ezer ilyen példát tudnék felhozni.
Van aki azért utál mai napig, pedig hát lassan három hónapja nem találkoztunk, és előtte is mindig váltásban dolgoztunk, mert a magyar főnöknőm amikor meg akarta őt félemlíteni a kirúgással, azt mondta, hogy a másik magyar kolléganő is javasolta. Ő meg kérdés nélkül utál. De nem a szemembe,hanem a hátam mögött. Szememben cuki édes együttérző szőke kis kolléganőt játszik, aki ha baja van, hozzám jön kérdezni, hogy hogy csináltam én ezt annó.
  
Na ez a magyar. ÉS mivel Bécs környékén és Burgerlandban eléggé koncentráltan van jelen, ne is álmodj álom munkáról, magyar nélkül, ahol csak te vagy, a tudásod, és tiszta lappal indulhatsz.

Most még ezek a magyar-magyar közti viszályok a melóhelyen nem érződnek annyira, hogy ránknyomták volna a bélyeget. Még nem mondják azt, hogy AH, magyart nem fogalkoztatunk, mert aljas. De ahogy a török lusta, úgy egyszer mi is megkapjuk a saját kis „ALJAS” jelzőnket.

És akkor a másik bizonyíték a fórumok. Nyitják sorra a fórumokat, melyek úgy hírdetik magukat, hogy segítünk. És jonnek a jelentkezők, mert szinte mindenki menekül otthonról. Informáltak és informálatlanok, nyelvet tudók, és tudatlanok. Mindenfélék. És mi nem segítünk ezeken az oldalakon, nem véleményeket osztunk meg, hanem szapulunk, lehurrogunk, kitaszítunk.

Mi akik itt vagyunk, és így vagy úgy, segítséggel vagy anélkül ide kerültünk, és tapasztalatokat szereztünk, MI NEM SEGÍTÜNK. Pedig bárhogy is kerültünk ide, épp azért kellene segítenünk. Vagy azért, mert nekünk is segített annó valaki, vagy azért mert nekünk senki, és milyen jól esett volna. De (tisztelet a kivételnek) a nagy többség nagyképű, lenéző, és arrogáns azzal, aki most indulna, és még tudatlan.
Én nekik kezdtem el a blogomat írni, és érdekes, hogy még senki nem cseszett le, hogy miért írtad le, hol nézegessek állást, hol találok nyelvsulit stb.-stb. Én maradok ennél a fórumnál, és tartom magam ahhoz, hogy bár nekünk is segítettek, de keveset, én mégis a tudást, a tapasztalatot szívesen adom át. Mert ha csak egy embernek ezzel egy könnyebb ügyintézést, napot szereztem, már megérte.


Azért végszónak idetenném. Van még remény, mert vannak olyanok, akik tudnak kedvességet adni, és tudják fogadni. Aki meg tudja köszönni, ha segítesz, és aki szívesen segít önzetlenül. De azért nagyot kell merni a mintavételhez, hogy egyet-egyet fel tudjunk mutatni.

Saját bloglista